Nem vagyok egy versenyzőalkat típus, ezt mindenképpen szeretném leszögezni a beszámolóm elején.
Múlt hét csütörtök délután elindultunk a lovammal, Globe-al a harmadik Working Equitation versenyünkre, Kiskunfélegyházára.
Az első és legfontosabb - ami egyébként rögtön, mindenki számára szembetűnő - a ló állapota. Nyugodt, elengedett, a lovasra figyelő és nem a környezetével vagy éppen a lovasával küzdő ló, amit minden versenyszámban keres a bíró szeme.
A 2022. május 29-én megrendezett gyermek-lovas rendezvényen a tervezett létszámunk duplájával indultunk, mivel az utolsó pillanatban az edzőnkkel, Halász Alexandrával kitaláltuk, hogy a második kategóriában induló Verus mellett, már Barnus is induljon el az első kategóriában.
Az idei első versenyünkről kérdeztük Erdős Rékát, hogy számoljon be a tapasztalatairól, hiszen első alkalommal vett részt ilyen megmérettetésen.